További versek itt: Anyák napi versek óvodásoknak

Mentovics Éva anyák napi versei

Mentovics Éva:

Te vagy a Hold meg a Nap 

Tudod, én még kicsi vagyok,
mint bimbó a faágon.
Elmondjam, hogy mit is érzek?
Nem lesz könnyű, belátom.

Olyan vagy te, mint a szellő,
mely cirógat, elringat,
mint az édes anyaföldünk,
mi a fáknak enni ad.

Mint suttogó levélsátor,
mely árnyat nyújt nyaranta,
mint holdsugár ezüstfénye
a nyár esti patakba’.

Mint zápor, mely aláhullva
megpihen a földeken
– megitatva erdőt, rétet,
hogy a fátyluk zöld legyen.

Mint a szép Nap melengető,
éltet adó sugara,
úgy ragyogsz be mosolyoddal,
s bocsátasz majd utamra.

Te táplálod testem, lelkem,
s tudd meg, nagyon szeretlek!
Boldog vagyok, édesanyám,
hogy a fiad (lányod) lehetek.

Te vagy szín a szivárványban,
te vagy a Hold, meg a Nap…
ölelj át most édesanyám
minél, minél hamarabb!

Mentovics Éva:

Köszöntelek anyukám

Kék nefelejcs, tulipán.
Köszöntelek anyukám!
Kiskertünkből egyszerre
tíz szál rózsát szedtem le.

Csokrétába kötöttem,
szép ünneplőt öltöttem.
Ma, e vidám ünnepen
mindenki boldog legyen!
Ahány szirom borul össze
kecsesen e tíz szálon,
annyi évig légy még velem,
tiszta szívből kívánom!

Mentovics Éva:

A legdrágább anyukának

Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat,
vajon mikor érkezem?

Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.

Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.

Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.

Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon.

Mentovics Éva:

Az én anyukám

Szemed tükre mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog…
elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.
Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,
kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.
Elnézted, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
s éjjel, hogyha lázas voltam,
borogattál, meséltél.
Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap…
most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.
Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod anyu, úgy szeretlek…
nem mondhatom elégszer.

Mentovics Éva:

Az én titkom

Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.
Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.
Este, mikor ágyba bújok,
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas – kettőt-hármat –
nem távozik egyhamar.
Kakaót főz, mikor reggel
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,
aztán fürgén tovalebben
– s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan –
s embermódon elsiet.
Később, mikor otthon vagyunk,
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja
ott, az esti homályban.

Mentovics Éva:

Elmesélem, hogy szeretlek

Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
– bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál –
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók
szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám
úgy szeretlek téged.

Mentovics Éva:

A legszebb ünnepen

Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.
Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.
Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.
Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.
Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál…
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.
Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti.

Mentovics Éva:

Színes virágcsokor

Tarka rétről kanyargós út
szalad be a vadonba.
– Ünnep van ma, ünnep van ma! –
Kismadár is dalolja.

Nyári lombok hajladoznak,
tarka lepkék szállnak.
Mit adjak e szép ünnepen
az édesanyámnak?

Ha a Napot fényes égről
kezembe foghatnám,
rákötnék egy piros masnit,
és ölébe adnám.

Hogyha a sok fénylő csillag
elérhető lenne,
nekiadnám azt is szépen
egy csokorba kötve.

Ha a fénylő, kerek Holdat
kezembe vehetném,
pislákoló kis lámpásnak
szobájába vinném.

De mivel az égbolt távol,
őket el nem érem,
kötök egy szép tarka csokrot
kint, a kerek réten.

Ez a színes virágcsokor
elsuttogja halkan,
amit neked édesanyám
mondani akartam.

Mentovics Éva:

Rezdülések

Kiss Jenő:

Meghajtom magam

Meghajtom magam most,
friss csokor kezemben,
sose vert a szívem,
ennél melegebben.

Nyújtom kicsi csokrom
édes jó anyámnak,
s töröm fejem: néki
mi mindent kívánjak?

Gyöngysort a nyakába?
Sok zsírt a bödönbe?
Mosogató gépet,
hogy magát ne törje?

Azt is, de leginkább,
hogy sokáig éljen,
s boldog legyen, boldog
egész életében!

Füleki János:

Anyák napjára

Zöld erdőben, zöld mezőben
Kék virágot szedtem
Kék virágom gyöngyharmattal
Meg is öntözgettem.

Gyöngyharmatos kék virágom
Szellő simogatta.
Azurszínű puha selymét
Napsugár csókolta.

Édesanyám, adhatnék-e
Ajándékot szebbet?
E kis virág – úgy érzem én –
A szívemben termett.

B. Radó Lili:

Köszöntő anyák napjára

Réges régen készülődünk
erre a nagy napra,
hiszen ma van az esztendő
legeslegszebb napja!

Hajnal óta anyut lessük,
ébred- már, hív-e?
Neki van a világon a
legeslegjobb szíve!

Bizony nincs a naptáraknak
mosolygósabb lapjuk!
Szobáját ma virágokkal
telisteli rakjuk.

Amit érzünk, amit szólnánk,
vidám dalba öntjük,
édesanyát énekszóval
szívből felköszöntjük!

Ámon Ágnes:

Anyák napjára

Ébresztem a napot,
hogy ma szebben kelljen,
Édesanyám felett
arany fénye lengjen!

Ébresztem a kertet,
minden fának ágát,
bontsa ki érette
legszebbik virágát!

Ébresztem a rigót
s a vidám cinegét,
dalolja mindegyik
legvígabb énekét!

Ébresztem a szívem,
forróbban dobogjon:
Az én Édesanyám
mindig mosolyogjon!

Osvát Erzsébet anyák napi versei:

Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.

Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

Édesanyám szeme

Ha mosolyog
szeme kék,
mint a nyári
derűs ég.
És ilyenkor
énekel.
Csak énnekem,
énnekem.

Ha haragszik
szeme zöld.
Körülötte
nagy a csönd.
Mintha vihar
az égen!
Villám csillan szemében.

De megbékül
csakhamar.
Elvonul a vihar.
Kiderül a borús ég.
Édesanyám
szeme kék.
Újra, újra, újra kék!

Donkó László anyák napi versei:

Megköszönöm

Ma aranyosabb a
nap,
ezüstösebb a világ
vidámabbak a rigók,
színesebb mind a
virág,
ma áldóbbat fúj a
szél,
szívemben több az
öröm,
hogy boldog vagyok,
anya,
néked ma
megköszönöm!

Vers anyámnak

Odaállok elé,
meghatottan, szépen,
még a kék is kékebb
ma a fényes égen.

A virág a mezőn
illatosabb máma,
pillangókat röptet
szarkaláb, a mályva…

Csokorba kötöttem
szavaimat régen,
elmondani mégis
oly nehéz most nékem.

Végül a szám nyílik
pár ünnepi szóra:
vers, a dal, az ének
jó Anyámnak szól ma!

Édesanyám rózsafa

Édesanyám rózsafa,
ezernyi a bimbója:
nő rajta örömvirág,
nő rajta gyöngyvirág,
nélküle borús,
nélküle sápadt
a világ!

Beney Zsuzsa:

Anya dúdolja

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget –
ezer pici jelbõl
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret –
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget –
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Varga Katalin:

Kisbence titka 

Van nekem egy csuda-titkom. Csuda jó!
Megsúgom! De el ne mondd! Az nem való!
Ha nagy leszek, nem járok én autón;
se vonaton, se buszon, se gőzhajón.
Lesz egy kertem, kertemben egy szerkezet,
ha utazom, abba titkon felmegyek.
Megnyomom a titkos gombot, s hoppla hó!
Mint a nyíl, úgy kiröppen az űrhajó.
Lehagyja a repülőt, a verebet,
a holdnál is magasabbra elvezet.
Befogom az árva Göncölszekeret,
állt magában eddig éppen eleget
kocsikázni vigye hát az óvodát,
minden éjjel a széles Tejúton át.
A Fiastyúk csibéit betakarom:
ne fázzanak szegénykék. S ha akarom,
anyjukat az Esthajnalhoz elviszem –
hadd legyen egy jószága a kertjében.
S ha a csibék búsulnának, őket is,
van ott hely egy egész állatkertnek is.
Visszafelé a holdra is felszököm,
s azt a fényes, kis csücskét ott letöröm.
Itthon anyám zsebébe majd beteszem,
hadd legyen egy pici holdja idelenn.

Nadányi Zoltán:

Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.

„Anyu, anyu! Anyu!”
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

„Anyu, anyu, anyu!”
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.